GYAKORLÓK KÖZÖSSÉGE

A Gyakorlók Közössége akkor indult el, amikor összejöttünk, hogy értelmet adjunk a Közösségi Katalizátoroknak. Miközben megvitatjuk a rendszerszintű szükségleteket, világnézeteket és kereteket, valamint eszközöket és tanulási programokat dolgozunk ki a helyi közösségeinkben a változás katalizálására, egyúttal kísérletezünk a biorégiókon belül, amelyekhez tartozunk, és tapasztalatot cserélünk a többi európai országgal. Tanulunk és növeljük kapacitásainkat, valamint megerősítjük a transzlokális gyakorlati közösségeket, amelyek a regeneratív hatás érdekében cserélni és terjeszkedni kívánnak.

Ez a munka már most is alapvető és jelentős hatást gyakorol azokra, akik kapcsolatban állnak vele, sok történetet tudunk elmesélni ezzel kapcsolatosan, és hiszünk abban, hogy a tapasztalatok és az új együttműködések révén fejlődhetünk.

Vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailben, ha szeretnél:
– Visszajelzést adni az eddigi munkáról
– Többet megtudni rólunk és a folyamatban lévő munkákról
– Közvetlen tanulási lehetőséget keresel
– Megosztanád tapasztalataidat és ismereteidet
– WePractice kártyát adnál hozzá az eszköztárunkhoz
– Megiskerkednél egy gyakorlati közösséggel való találkozás

Bioregionális szinten a következő helyeken találsz meg minket:

La Garrotxa, Katalónia, Spanyolország

 resilience.earth / info@resilience.earth

Délnyugat-Algarve, Portugália orladesign.org / coletivo@orladesign.org

Szicília, Olaszország - Palma Nana Soc. Coop.

educazioneambientale.com / network@palmanana.com

Budapest, Magyarország

profilantrop.org / profilantrop@gmail.com